A szabadság mire kell az embernek?
A hétköznapi dolgokhoz nincs rá
szüksége. Az nem szabad választás, hogy mikor mit veszek meg, akár
önfenntartáshoz, akár birtoklás valamely más formájához kell. Ezeket a cselekvéseinket, választásainkat oly
mértékben manipulálják, hogy mi, felkészületlenül, képzetlenül, képtelenek vagyunk
reflektálni rá.
Az evolúció kifejlesztette az embert. Olyan finom
idegrendszerrel szerelve fel, amely képessé teszi olyan dolgok
felfogására és tudatosítására is, amely információk messze nem
szükségesek az egyed és a faj fenntartásához, de még az örömszerzéshez
sem.
Az evolúció útja az emberben a léttől, az anyagi durvaságtól a
finomabb megnyilvánulás felé, a tudat és annak fejődése felé lépett (a szóhasználatot Gurdjiefftől vettem).
A tudat tudatosság nélkül nem fejlődhet. Nagyobb tudatosság nem lehet tudattalanul.
Az akarat sem fejlődhet spontán.
A cselekvőképesség sem fejlődhet történések által.
Tehát az evolúció a tudat, az akarat és a cselekvőképesség felé mozdult.
Ez teljesen természetes, vagyis nem természetellenes irány.
Az evolúció szükséges előfeltétele tehát az előbbiek alapján az, hogy az ember tudatosan lépjen, döntsön és válasszon.
A tudatosság viszont tömegek számára egyszerre, egy-időben, egy történés által nem növekszik.
A tudatosság növekedésének első lépése az egyedek tudatosságának növekedése egy szabad (!) választás és döntés következtében. Ti. a tudatosság választásáé.
Nos, itt van szüksége a teremtett mindenségnek, a relatív létezésnek az abszolút kifejeződésének a szabadságra.
És csak itt érhető tetten a szabadság. A szabad akarat. Legalábbis számunkra.
Erről szól valamiféleképpen Gurdjieff, Heidegger (és néhány más gondolkodó) tanítása.
Ezt a szabad döntést, a szabadság első megnyilvánulást akadályozhatja
több rögeszme, több hiedelem, amelyet összekeverünk magunkkal. A belső
csupaszító párbeszéd formáját pedig David Bohm írta le finoman. Az erre
épülő kultúra-alakító közösségi párbeszédben léphet az evolúció a
következő szintre. A Planetáris tudat felé.
A planetáris etikának
pedig van egy közös élménye, lehetőségi feltétel alapja, amelyről Eco
írt Martinihez címzett levelében, a test-tudat.
Ez az, amelytől
roppant nehéz a tudatosság kozmikus vagy isteni szintje előtt túllépni, transzcendálni. Ezt a nehézkedést
megtapasztalhatja minden meditáló, amikor eleinte képtelenségnek érzi,
hogy az érzeteket ne azok keletkezésének helyén (pl az ujjaink végén)
tudja, érezze, hanem egy középpontban. Amikor ez a tér-tudat
(test-tudat, nem velünk született szemléleti forma,
bár valóban valamiféle szemléleti forma a tudatosság alacsonyabb szintjén)
eltűnik, és maradandóan, tudatosan túlléphetővé válik ez a tapasztalás,
akkor már biztos nem az egyéni tudatosság szintjén (vö Gurdjieff
1.,2.,3.,4. formájú embere), hanem magasabb (már fentről tudatosuló, vö Gurdjieff)
szinten van az ember.
Ezeket a megkötő ragaszkodásokat segít
felismerni egy tükrözéses, belső párbeszédre építő coaching (pl. Bajzák Coaching) Hasonló ez az élmény a gazdag ifjú és
Jézus találkozásához.
Amikor a minden szabályt, előírást, tanácsot megtartó és követő megtapasztalja, hogy maradt benne egy ragaszkodás, minek következtében képtelen változni, életén változtatni. Mert a tanító az út, az igazság és az élet. Sem út, sem élet pedig változás nélkül nincs. Ez az igazság.
A változás természete pedig nem az, hogy ekkor vagy akkor változunk, mert elérkeztünk egy stádiumhoz az életünkben, vagy valamilyen helyzetbe kerülve
vagyunk kénytelenek változni, hanem azt jelenti, hogy ha még nem látjuk be, hogy
folyamatosan az elménknek, a tudatunknak ébernek kell lennie,
folyamatosan a létezésből szerzett tapasztalatainkat értelmezni kell,
vagyis a megismerésünk minősége ezáltal folyamatosan változik, ha ezt nem látjuk
be és életünket nem eszerint alakítjuk, akkor Jézus, vagy önmagunk, szomorúan fog
eltávolodó önvalónk után nézni.
Akkor válunk "lehetett volna emberré".
Akkor áll meg bennünk az evolúció, és áll le bennünk az ember, Az Ember.
