A coach a megismerés-megértés folyamatában a coacheejénál távolabbi horizontra kell, hogy törekedjen.
És hogy képes legyen azt belátni.
A konkrét személy feszültségfeloldó képességét, -bírását tekintetbe véve határozódik meg a közelebbi cselekvés-horizont, amelyen a coachee konkrét célját meg lehet találni, be lehet jelölni.
Fordított esetben, ha a coachnak képzelőereje szűkebb, mint a coacheejé, nincs esélye valódi változásnak, csak változtatgatásnak.
Arra meg kár pazarolni a partner pénzét és idejét. Persze megélhetési szükségből lehet, hogy muszáj elhitetni vele, hogy most a "NAGY MOST" van, amikor és amennyire itt az idő a "nagy változásra".
(Egy szűk gödör, mondjuk egy kút mélyén ülve fénylő és egyedüli ragyogó csillagot láthat a "coach" magasra emelt fejjel, megérkezettséget, bölcsességet érezve elméjében.
Azt gondolhatja, hogy megtalálta a mindent vezérlő és mindent irányító "fény" forrását.
Mindeközben az elvakultságtól, doktriner fanatizmusából észre sem veszi, hogy nem az szorul először segítségre, aki a kút peremén ülve elmeséli neki, hogy milyen zavarban van, mert nem lát egy bizonyos útmutató fényforrást az életének jelenlegi szakaszában, és lehetőségek halmaza kering körülötte, és nem tudja mitévő legyen.
Nem a coacheenak kell először a felismerés, hanem önnön magának.
Mi lesz ebből a coaching-helyzetből? Van-e ilyen egyáltalán? Persze.
A coachnak feljebb kell lennie, és ez nem morális, intellektuális minősítés, inkább csak a képzelőerő, esetleg a tapasztalás területén. Ez a bizonyos "gazdagabb képzelőerő" a toleranciában, az elfogadó szeretetben árulkodik magáról. Ez az a mindent átfogó horizont, amelyen belül van a konkrét cselekvés/választás lehetősége.)
