péntek, november 14, 2014

Jobban ismerjük-e az elmét, mint a testet?



Test és elme a megismerés horizontján az Értekezésben és az Alapelvekben

„Ha ismerem a tárgyat, akkor ismerem a körülményekben való előfordulásának összes lehetőségét is.”
2.0123
„A gondolkodó, képzelő szubjektum – ilyen nincs.
A szubjektum nem tartozik a világhoz, de ő a világ határa”.
5.632
Tractatus – Wittgenstein
 
I.
1. Honnan ez a kérdés?[1] Nemde olyan dolgot ismerek meg jobban valami másnál, ami vagy jobban érdekel, vagy amiről több adat áll rendelkezésemre, vagy gyakrabban találkozom vele, ezt a találkozást tudatosítom, és a helyes (akár belőlem fakadó akár máshonnan választott) rend szerint szervezem (rendszerezem) a megszerzett információkat? Mi a háttere, az alapja tehát annak, hogy ez a kérdés megfogalmazódik: Jobban ismerjük-e az elmét[2] mint a testet[3]?
2. Ahhoz, hogy a kérdésre, akár az eredetire, akár a hátterére vonatkozóra valamiféle elfogadható választ tudjak adni – már amennyire az lehetséges számomra – át kell ismételni Descartes-nak a megismerésre, az igazságra, a bizonyosságra, a testre és a lélekre vonatkozó megállapításait. Meg kell találnunk, hogy mitől lehet könnyebb és mitől lehet jobb a megismerés. Érintenünk kell a megismerés heurisztikus jellegét is. Descartes saját filozófiai tevékenységének célját (a filozófusok addigi hiányos illetve eredménytelen tevékenységének pótlásában határozta meg, mely cél elérésének sikerességében meg volt győződve (az ötödik fokozat[4])). A szellemi öröksége, a filozofálása kiinduló pontja, egy probléma: a (descartes-i) bölcsesség (az első négy fokozat) és filozófiai hagyomány megalapozatlansága. Descartes kiinduló problémája megoldásra várt. (vö. Wittgenstein legye és az üveg)[5] Maga a megoldás folyamata pedig, és az eredmény is: változás[6]. A változtatás, a megoldás-kísérlet eredménye kétféle lehet, vagy első szintű, vagy második szintű (valódi) változás. Nyilvánvaló, hogy az első kísérlet valamely probléma megoldására sikertelen, a meglévő rendszeren belül maradó gondolkodás eredménye, míg a második elhagyja az eredeti síkot, ahol a problémát hordozó fogalmak, körülmények valamiféle összefüggést, rendszert alkottak.[7]
            3. A következőkben lépésről-lépésre – már amennyire ez egyáltalán lehetséges a számomra –, az első fejezetben bemutatom Descartes válaszát a címben megfogalmazott kérdést illetően, a másodikban megkísérlem megmutatni, hogy nem sikerült és hogy miért nem valódi változást létrehoznia Descartes-nak az alapvetést illetően, a harmadik fejezetben pedig egy nagyon apró módosítást javasolok Descartes megoldási kísérletében.
II.
1. A módszeres kételyt alkalmazva Descartes elérkezik a ’cogito ergo sum’ bizonyosságához. Mindent sikeresen zárójelezett, mindentől – amiben egy kicsit is kételkedhetett – eredményesen eltekintett. Nem maradt többé semmi, ami meghatározná, hogy mely irányba kell továbblépnie.
„ez a következtetés: GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYOK, igaz és következésképpen az első és a legbizonyosabb, amely annak, aki a gondolatait rend szerint vezeti, megmutatkozik.”[8]
Kövessük Descartes-ot, és ha valóban komolyan eltekintettünk mindentől, ami nincs benne ebben az evidenciában, és más nincs benne, csak az, hogy a kételkedni/gondolkodni képes valami LÉTEZIK, és őneki valamilyen tulajdonsága a gondolkodás/kételkedés képessége. [9] Még kritikusabban inkább csak az van benne, hogy léteznek gondolatok, és esetleg az, hogy van olyan létező, amelyben a létező gondolatok fellelhetőek.[10]
Bár Descartes így folytatja:
„ Az is feltűnik nekem, hogy ez az oldal egészen a legjobb, amelyet a lélek természetének megismerésére választhatunk, és hogy ez a testtől teljesen különböző szubsztancia: mert megvizsgálván, hogy mik vagyunk mi, akik mosta arra gondolunk, hogy a gondolkodásunkon túl nincs semmi, ami valóban megvolna vagy létezne, nyilvánvalóan megismerjük, hogy a létezéshez nincsen szükségünk kiterjedésre, alakra, arra, hogy valamilyen helyen legyünk, sem bármiféle más olyan dologra, amit a testnek tulajdoníthatunk, és hogy egyedül azáltal létezünk, hogy gondolkodunk; s következésképpen a lelkükről vagy a gondolkodásunkról alkotott fogalmunk megelőzi azt, amellyel a testről rendelkezünk, és bizonyosabb is annál,mivel kételkedhetünk még azt illetően, hogy van-e a világon egyetlen test is, de azt biztosan tudjuk, hogy gondolkodunk. [11]  (kiemelések tőlem)
ez nem jelenti azt, hogy következetes volna. Ebben a bekezdésében sokkal többet lép, mint azt az ész befolyásolatlan működése engedné.
Eltekintve ettől a gondolati ugrástól, amelyről később szándékozom írni, nos, innen Descartes lépésről-lépésre levezeti a tudományok és általában a filozófia megalapozását, amelynek során kiderül, hogy a megismerés kiindulópontja nem az érzékek, hanem az önmagára reflektáló tudat, az én, amely felismerte a cogito ergo sum bizonyosságát a saját létére vonatkozóan. A megismerés mércéje is ez a tudat, az igazság pedig minden ebben megjelenő világos és határozott fogalom, amelyet megragad. Descartes úgy véli, hogy ez a tapasztalati valóságtól elvont fogalmi rendszer képes megragadni a valóság lényegét(!sic). Az ember megismerései során nem teremti, hanem felfedezi a valóságot. Az érzékelésben már mindig jelenlevő szellemi fény, a képességileg és hajlamszerűen birtokolt fogalmi rendszer, valamint az egyénenként változó mélységű reflexió együttesét heurisztikus készletnek nevezzük, a megismerés heurisztikus jellege ezt jelenti. Ez a valóság megtalálását, felfedezését teszi lehetővé.[12] A megismerésnek ezt a heurisztikus jellegzetességét Descartes is elfogadta. Ezért indokolt az ő és érthető a mi számunkra, hogy minden a megismeréssel kapcsolatos dolgot és ideát a – kizárólagosan – emberi gondolkodó képességgel kapcsolja össze. Descartes számára viszont ez nem csak képesség, hanem lényegi tulajdonság (szembeállítva a kiterjedés lényegi tulajdonságaival).
„mivel mindegyikünk észleli magában a gondolkodást, s mivel gondolkodásunk közben kizárhatunk magunkból avagy a lelkünkből minden egyéb, akár gondolkodó akár kiterjedt szubsztanciát, arra következtethetünk, hogy … mindegyikünk reálisan különbözik minden egyéb gondolkodó és testi szubsztanciától.” [13]  (kiemelés tőlem)
Viszont ez a reális különbség a megismerés folyamatán belüli, a gondolkodás részeként létezik.[14]
Lássuk, hogy mik is lehetnek a megismerés tárgyai Descartes megfogalmazásában:
„Két fajtára osztok mindent, ami a megismerésünk körébe tartozik: az első az összes valamilyen létezéssel bíró dolgot tartalmazza, míg a második az összes olyan igazságot, amelyek a gondolkodásunkon kívül nem léteznek.”[15] (kiemelés tőlem)
Lássuk, hogy a megismerést Descartes mely létező tevékenységének tulajdonítja és minek a közreműködése szükséges hozzá:
„… mivel több olyan tulajdonságot is észreveszünk ugyanezekben a tárgyakban, mint amilyen a nagyság, az alak, a szám, stb., melyek ugyanúgy vannak őbennük, mint ahogy ezeket az érzékeink vagy inkább értelmünk velünk észrevéteti, ezért könnyen hagyjuk magunkat meggyőzni róla, hogy az, amit egy tárgy színének nevezünk, valami létező ebben a tárgyban, mely teljesen hasonlít a gondolkodásunkban lévő színre, és azután világosan véljük észlelni ebben a dologban azt, amiről pedig semmi módon nem észleljük, hogy a dolog természetéhez tartozik.”[16]  

„Isten egyáltalán nem testi természetű, nem az érzékek segítségével ismer meg, mint ahogyan mi[17] (kiemelés tőlem)
Tehát, mi gondolkodó emberek az érzékek segítségével szerzünk érzeteket a megismerés körébe tartozó valamiféle létezéssel bíró dolgokról, de maga a megismerésünk, a gondolkodásunk körébe tartozik. Egyáltalán nem biztosít minket a megismerés arról, hogy valóban van és olyan-amilyen a gondolkodásunktól függetlenül létező dolog.
Megismerni kizárólag a tapasztalásból szerzett észleletekből fakadó/származó többletinformáció elme általi rendezése értelmezése folytán vagyunk képesek. Az igazság nem valamiféle azonosság fennállása az idea és valami létező között. Az igazságot Descartes a clare et distincte fogalom(idea)alkotásban illetve megragadásban látja. De a gondolkodásom kívüli létezők és a megismerő gondolkodás közötti kapcsolatról nincs világos és határozott fogalmunk. Minden további viták részben abból fakadnak, hogy nem tudhatjuk pontosan, mit jelent az idea clare et distincte, és hogy mi a kapcsolat a test és a lélek között, és miért nem lett elég csak az egyik szubsztancia (pl a res extensa) Descartes-nak.
Ismételten még mindig csak a gondolkodáson belül maradunk a megismerés folyamatában:
„Ámde azért, hogy elkülöníthessük itt azt, ami az érzeteinkben világos attól, ami homályos, megjegyeznénk először is, hogy világosan és elkülönítetten ismerjük a fájdalmat, a színt és a többi érzetet akkor, amikor egyszerűen csak gondolatokként tekintjük őket”[18] (kiemelés tőlem)

Nézzük tovább a megismerés tulajdonságait. Lehet könnyebben és lehet jobban megismerni, ez derül ki a számunkra, amikor olvassuk Descartes szövegeit. A megismerés azon tulajdonsága, amelynek alapján egy megismerést jobbnak nevezhetjük, azt jelenti, hogy a megismerés körébe tartozó dolgok közül az éppen a megismerés célkeresztjébe állított dologra vonatkozóan a megismerésünknek lehetnek fokozatai, attól függően, hogy mennyi adatunk lehet a dologról a tulajdonságait illetően.
„…annál jobban ismerünk egy dolgot vagy egy szubsztanciát, minél több tulajdonságot veszünk észre benne. Márpedig bizonyos, hogy jóval többet veszünk észre belőlük a gondolkodásunkban, mint bármilyen más dologban, olyannyira, hogy nincs semmi, ami anélkül ösztönözne valaminek a megismerésére bennünket, hogy ne ösztönözne még sokkal bizonyosabban a gondolkodásunk megismerésére.”[19] (kiemelés tőlem)
Vagyis a megismerés folyamata során akár közvetlenül akár közvetve, ha ismeretet szerzek vagy szerezhetnék valamely dologra (annak tulajdonságára) vonatkozóan, úgy ezen dolgot jobban tudom megismerni, mint azt, amely úgyszólván rejtve marad számomra a megismerés folyamata során, akár közvetlenül azt szeretném megismerni, akár csak használom azt a megismerés során. Nyilvánvaló tehát, hogy ha a gondolkodás körébe tartozik a megismerés, gondolkodni pedig Descartes bizonyossága szerint csak a res cogitans tud, akkor a res cogitans-t egyre jobban ismerhetem meg, irányuljon is közvetlenül bármi másra a megismerő szándékom.
            A megismerés másik tulajdonsága annak minőségére vonatkozik. Könnyebb megismerni a kéznél levő dolgokat. Descartes tanácsolja is, hogy azokkal kell kezdeni a világ megismerésére vonatkozó tevékenységünket, ami adva van:
„Kezdetben ugyanis jobb, ha beérjük azokkal, amelyek maguktól kínálkoznak érzékeinknek – s amelyeket lehetetlen nem ismerni, ha csak némileg is figyelünk rájuk –, mintsem ha ritkábbakat – és tanulmányt igénylőket – keresünk.[20] (kiemelés tőlem)
A kéznél levő dolgok között is vannak olyanok, amelyek nem külső létezéssel bírók, hanem a gondolkodásban léteznek, és ezek az ideák egyszerűek:
„… az anyagi dolgoknál mégis világosabban és határozottabban ragadjuk meg őket, mivel lévén egyszerűbbek, és egyáltalán nem lévén határoltak, amit belőlük megragadunk, az jóval kevésbé zavaros.”[21] (kiemelés tőlem)
Descartes végül is visszajut oda, ahonnan el akart indulni, a gondolkodó lélekhez:
„Úgyhogy ez az én, azaz a lélek, amely által az vagyok, ami vagyok, teljességgel különbözik a testtől, sőt: könnyebben is lehet megismerni, mint a testet.”[22] (kiemelés tőlem)
Descartes válasza tehát egyértelmű. De ez nem ilyen egyszerű.

2. A cogito ergo sum bizonyossága még mind a kettő, azonos szintű utat (empirizmus/racionalizmus) is megalapozhatja. Bármelyiken továbbindulhatott volna, és ha bármelyiken indul is el, a másik úttól, a másik kérdéskörtől, ha csak horizontálisan távolodik el, nem dolgozza fel azt, nem ad válaszokat, nem emelkedik föléjük, akkor nincs igazi megoldás, nincs tényleges változás az eredeti kiindulóponthoz képest. Az pedig csupán a problémát megoldani szándékozó kísérletezőtől függ[23], hogy végül is melyik úton indul el: a „dubito ergo sum”, „cogito ergo sum” után racionalista lesz-e vagy empirista. És ez a választás önkényes, a valóság mindig a felfedezési módnak megfelelő arculatát mutatja a kutató embernek.[24] Nem függ a módszeres kétely alkalmazásától, ezzel szemben megmutatja a választó „quid pro quo”-ját.
Descartes eredeti célja megfogalmazásakor szembeötlő a biblikus gyökér:
„Amikor azonban a fizikában néhány általános fogalomra tettem szert és elkezdtem őket különböző részleges kérdésekben kipróbálni, s észrevettem, mily messzire vihetnek bennünket, s mennyire különbözőek az eddig használt elvektől: úgy véltem, nem szabad őket rejtegetnem, hacsak nem akarok nagyot véteni ama törvény ellen, amely arra kötelez bennünket, hogy tőlünk telhetően az emberek közös jólétén fáradozzunk. Mert fogalmaim megmutatták nekem, hogy el lehet jutni olyan ismeretekhez, amelyek rendkívül hasznosak az életben, s hogy ama spekulatív filozófia helyett, amelyet az iskolákban tanítanak, lehet találni egy gyakorlati filozófiát, amely által olya alaposan ismerjük meg a tűz, a víz, a levegő, a csillagok, az égboltozat és a bennünket környező egyéb dolgok erejét és működését, mint ismerjük mesterembereink különböző tevékenységét, úgyhogy felhasználhatók mindarra, amire alkalmasak, s ezzel a természetnek mintegy uraivá és birtokosaivá válhatnánk.[25][26] (kiemelés tőlem)
Ettől az eredettől, a forrástól, nem tud, vagy nem akar eltávolodni. De ez a kérdés nem ennek a dolgozatnak a témája. 
Descartes világosan megfogalmazza a programját[27], és a folytatásban már azt is kijelenti, hogy – egyedül neki – sikerült. A filozófia alapelvei utolsó soraiban pedig azt összegzi, hogy ez a munkája bizony tökéletes lett.[28] Ebben ugyanis minden benne van, aminek érdemes, eközben viszont semmi újat nem mondott és semmit nem hagyott ki a jelenségek közül:
 „Egyetlen olyan jelenség sincs a természetben, amely ne lenne belefoglalva abba, amit ebben az értekezésben fejtettünk ki”[29],
és a következő bekezdés:
„Ez az értekezés nem tartalmaz olyan alapelveket sem, amelyeket ne fogadott volna el mindenkor mindenki, úgyhogy e filozófia nem új, hanem a lehető legrégibb és legáltalánosabb.”[30]

Az eredeti kérdés helyett egy sokkal nehezebb fogalmazódik meg:
Egyáltalán megismerhető-e bármi a gondolkodáson kívül?
Van-e, és ha van, hogyan lehetséges megfelelés a gondolati fogalmak, ideák és a gondolkodástól kívül létező dolgok, illetve azok érzékelt tulajdonságai között?
 „a következő kérdés merül fel: … Annak eldöntéséhez ugyanis, hogy a tudati kép megfelel-e a valóságnak vagy sem, össze kellene hasonlítanom a valóság képét a valósággal. Ehhez azonban egy, a saját ismeretemtől független archimedesi pontra lenne szükségem, mellyel a képelmélet szerint nyilvánvalóan nem rendelkezem. A valóság és a fogalom közti „híd” felépítése tehát lehetetlen.” [31]
Descartes válasza erre a ’lehetetlen’ kérdésre:
„Miután felismertük, hogy Isten létezik, úgy juthatunk el a teremtmények megismeréséhez, hogy vissza kell emlékeznünk arra: a mi értelmünk véges, Isten hatalma pedig végtelen … az ő természetéről alkotott ismeretünktől az általa teremtett dolgok magyarázatára térünk át, … hogy egy tökéletes tudományunk legyen, vagyis hogy az okozatokat az okaik által ismerjük meg.”[32]

Nemde azért tudtuk (bármely módon) bizonyítani Isten létét, mert a gondolkodásunk során működik az okság törvénye. Viszont ezen a törvény rend szerinti, helyes következtetésekre és ítéletalkotásra alkalmas működését csak Isten biztosítja a számunkra. [33]

Úgy tűnik, hogy ez a válasz nem elégséges. Csak a gondolkodás van, meg Isten, akiről azért tudok, mert a léte szükségszerűen levezethető helyes gondolkodással, de a gondolkodás helyes, számunkra megnyugtató működéséről, amikor az a gondolkodáson kívüli dolgokra vonatkozik, Isten léte biztosít minket.

Nos, elékeztünk a – számomra – valódi kérdés megfogalmazhatóságának pontjához:
Miért kellett Descartes-nak két világ? Miért nem volt elég egy? Nem ez vagy az (anyagi vagy szellemi), hanem egy egészen új felépítés, egy még nem használt fogalmi rendszerrel leírt?
Ez a feszültséget feloldó rendszer alapgondolata is megtalálható Descartes műveiben, véleményem szerint. Most csak arra van alkalom, hogy röviden felvázoljam a megoldás-javaslatomat, szerintem Descartes elsiklott a saját maga által felfogott dolgok, mint a probléma megoldásának lehetősége mellett.

3. Mi is ez a lehetőség:
„Talán majd azt mondják, hogy minden testben több olyan részt is szemügyre veszek, amelyek annyira kicsinyek, hogy nem lehet érzékelni őket. És tudom jól, hogy ezt azok, akik érzékeiket a megismerhető dolgok mértékének veszik, nem fogják helyeselni. Ámde nagy igazságtalanságnak tűnik a számomra az emberi okoskodással szemben, ha nem akarjuk, hogy messzebbre jusson a szemnél, és senki sem kételkedhetik benne, hogy vannak annyira pici testek, hogy egyetlen érzékünk sem érzékelheti őket, csupán azt kötve ki, hogy vegye fontolóra, mely testek adódnak hozzá minden alkalommal az állandóan, fokozatosan növekvő dolgokhoz, és melyek azok, amelyek ugyanígy kivonódnak a csökkenő dolgokból.”[34]
Miért nem jó az érzékelhetetlen kicsi építőrészekből álló szubsztancia kettős tulajdonsága, a külső szerveződés által létrejövő res extensa, és a belső szerveződés által létre jövő res intensa, ami a res cogitans. Még ehhez hozzátéve azt is, hogy a gondolkodás tulajdonsága és a kiterjedés tulajdonsága nem elhatárolt, hanem fokozatos megjelenésű, tehát nem vagy van, vagy nincs, hanem milyen mértékben van.

„… Ámde ki volt képes valaha is az érzékek segítségével észrevenni, hogy melyek azok a kicsiny testek, amelyek minden pillanatban hozzáadódnak egy növekedésben lévő növény minden egyes részéhez.[35]
Majd folytatja:
 „Ily módon megbizonyosodván róla, hogy minden általunk érzékelt test több más, annyira kis testből tevődik össze, hogy nem tudjuk érzékelni őket, …”[36]

Tudjuk, hogy vannak erkölcsi és vannak metafizikai bizonyosságok, és nem ildomos ezeket egyforma súlyúnak tekinteni. Viszont metafizikai bizonyosságunk csak az általun k átgondolt igazságok megbizonyosodása útján jöhetnek létre. Vagyis minden olyan bizonyosság, ami a megismeréshez szükséges nem metafizikai, kivéve a cogito ergo sum bizonyosságát.
Egy új dolgozat témája lehetne egy olyan rendszer vizsgálata, amelyben Descartes gondolatépítményében minden helyen először behelyettesítjük a res cogitans helyett a res intensa fogalmát, majd megvizsgáljuk, hogy van-e ellentmondás vagy hiányosság az így felállt rendszerben. (Az én intuícióm az, hogy nem lenne. Ez a rendszer talán hasonló volna Leibniz rendszeréhez.)

III.
1. Jobban kritikus a gondolkodást illetően, de nem kritikus az ismeret megszerzést illetően, mivel bizonyosságunk van arról, hogy van nem érzékelhető kiterjedés is.
Hol húzzam meg a határt, amikor a test szubsztanciáját meg akarom különböztetni a lélekétől?
Nemde mondhatnám akár azt is, hogy az elme is csak egy érzékelési eszköz? Egy érzékszerv? A gondolat pedig nem más, csak egy elemekből/kockákból felépített egész, mint egy épület? A test szubsztanciájának nem lényegi tulajdonsága a kiterjedés, vagy ha nincs határa, illetve képtelen vagyok megmondani, hogy mikortól kiterjedt dolog valami, és mikor még nem, akkor ez a két elnevezés, ez a két fogalom, amelyeket ráadásul reálisan különböző szubsztanciáknak állít Descartes csupán önkényes „elnevezés”. A tudatot tartja egyedüli ismeretszerző dolognak, az a mércéje az ismeretnek. Akár a könnyebb megismerhetőséget vesszük, akár a jobban ismertet vesszük, mind a kettő esetében a tudatban, az elmében találhatók az ezekhez szükséges dolgok, felismert/megnevezett tulajdonságok, mint a gondolkodás tárgyai, és a legegyszerűbb fogalmak, amelyeket a legkönnyebb megragadni. A testből eredő, az érzékek által közvetült érzetek, csak azért vannak, mert a testet, a kiterjedt lényeget is feltételezi. A jónak hitt Isten tekintélyéből fakadóan kell, hogy legyen test, amely az érzékszervein keresztül érzékel és az innen eredő érzeteket közvetíti az elmének. Itt van Descartes quid pro quo-ja[37].

2. Descartes az őt komolyabban ismerők szerint is nagyon ragaszkodott az egyházhoz, a tanításaihoz. Vagy mert igazán hívő volt, vagy mert belátta, hogy mást nem tehet (Valószínű, hogy hallott Galilei első elítéléséről (1618)) (vö: Értekezés 2 fejezet, ideiglenes etika szabálya).

Csak híve lát, és nagyon sok időre van szüksége, mivel és mert megadatott néki a jómód, és minden körülmény, hogy a matematikával foglalkozzon, amely igazán és igazan képes megragadni és leírni a dolgokat, amelyen keresztül így felfedezze, uralma alá hajtsa és birtokba vegye a világot az emberek jólétének hasznára.
Ezt az állításomat igazolja, hogy ő is tudta, hogy
„A kísérletezők a maguk elveivel megegyezőknek igyekeztek őket feltüntetni”[38]

„Mivel mindenki győzni akar, azért inkább az igazság látszatát igyekszenek kelteni, mintsem hogy az érvek és ellenérvek súlyát mérlegelnék.”[39]

3. Ha nem ’erőltette’ volna bele gondolatrendszerébe a hitéből (doktrinális, tanult, szocializálódott) fakadó fogalmakat, „igazságokat” mint bizonyosságokat, akkor könnyen előfordul, hogy nem lett volna elég ideje, nem lett volna elég szabad ideje, mert - jobbik esetben csak - elítélik. Félelme - amelyre utal is az Értekezésben megalapozott volt. Halála után pár évvel tiltott listára kerülnek a művei, sőt a nevének említése is előbb az abban a korban legliberálisabb Hollandiában,  a Sorbon egyetemen is majd az egész egyházban.
Végül is számunkra hasznos lett, hogy volt ideje, mert az analitikus algebra és a kritikai gondolkodás, a koordinátarendszer és a világ matematizálhatóságának megmutatása és  alkalmazása nagyban megalapozta a mai elméleti tudományok fejlődését.
Szeged, 2011


[1] Azon túl, hogy választható kijelölt téma volt
[2] „Azt a szubsztanciát, amelyben közvetlenül benne van a gondolkodás, elmének nevezzük. Azért beszélek inkább elméről, mint lélekről, mivel a lélek szónak több jelentése van, s gyakorta alkalmazzák – jogosulatlanul – testi dolgok megjelölésére.” Értekezés a módszerről (ÉM), Függelék, 6. def., F/172, 83. old., MATÚRA, 1992, IKON, Ford: Szemere Samu
[3] „Azt a szubsztanciát, amely közvetlen szubjektuma a térbeli kiterjedésnek, s azon akcidenciáknak, amelyek előfeltételezik a kiterjedést testnek nevezzük”, ÉM, Függelék, 7. def. 83. old.
[4] A filozófia alapelvei (AFA), Levél, 10.old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[5] „Mi a célja a filozófiának? Hogy megmutassa a légynek a kijáratot az üvegből.” (a filozófiának végül a filozófiai problémák teljes eltűnéséhez kell vezetnie)Wittgenstein, pontos forrása még ismeretlen, a köv. idézett mű egy fejezetének mottója
[6] Változás, Watzlawick-Weakland-Fisch, Gondolat, 1997,
[7] Az első szinten kereszteződéseket látok, itt a következtetésem az, hogy mindig van választás, és általában lehet harmadik út, míg a második szinten (fölébe emelkedve) azt látom, hogy a választások egymásutánja rendszert alkot, több lehetőség is van, nincs kizárólagos útvonal, adott helyzetben választhatok bárhogy, ha később másik helyzetben másként választok, akkor is eljutok ugyanoda. etc (saját megjegyzés)
[8] A filozófia alapelvei (AFA), I/7, 28. old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[9] Descartes a test és lélek reális különbségéről, Tőzsér János, In: Descartes, Kant Husserl, Heidegger, Tanítványok írásai Munkácsy Gyula tiszteletére, ATLANTISZ, 2002, Szerk Schmal Dániel; 231-258,
[10] Descartes, in: Bertrand Russel: A nyugati filozófia története, Göncöl, 1994., 466-474. oldal
[11] A filozófia alapelvei (AFA), I/8, 28. old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[12] Ismeretelmélet, Turay Alfréd, 1984, Szeged
[13] A filozófia alapelvei (AFA), I/60, 57. old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[14] (Nem vagyunk kinn még a „való világban”. Descartest-ot olvasva még nagyon sokáig kell figyelnem arra, hogy észre vegyem, álmodom-e vagy sem, a gondolkodásról olvasok éppen vagy a gondolkodáson kívüli létezéssel bíró dolgokról már. Ennek a dolgozatnak nem célja bizonyítani, hogy ismerem-e Descartes rendszerét, inkább csak azt kívánja megmutatni, hogy elindultam egy úton, mely a gondolkodás és a filozófiai önkifejezés tanulására törekszik.)
[15] A filozófia alapelvei (AFA), I/48, 49. old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[16] A filozófia alapelvei (AFA), I/70, 64. old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[17] A filozófia alapelvei (AFA), I/23, 37. old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[18] A filozófia alapelvei (AFA), I/68, 62. old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[19] A filozófia alapelvei (AFA), I/11, 30. old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[20] Értekezés a módszerről (ÉM), 6/1824, 71. old. (ÉM), MATÚRA, 1992, IKON, Ford: Szemere Samu
[21] A filozófia alapelvei (AFA), I/19, 35. old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[22] Értekezés a módszerről (ÉM), 4/945, 43. old. (ÉM), MATÚRA, 1992, IKON, Ford: Szemere Samu
[23] Robert Rosenthal, Experimenter Effects in Behavioral Research, NY, Appleton-Century-Crafts, 1966; 6.2105. „A kísérletezők a maguk elveivel megegyezőknek igyekeztek őket feltüntetni”, Descartes, Értekezés a módszerről (ÉM), 6/2105, 76. old. (ÉM), MATÚRA, 1992, IKON, Ford: Szemere Samu
[24]  Ismeretelmélet, Turay, 1984, Szeged
[25] Értekezés a módszerről (ÉM), 6/11765, 68. old. (ÉM), MATÚRA, 1992, IKON, Ford: Szemere Samu
[26] Teremtés történeti kapcsolat egyértelmű
[27] A filozófia alapelvei (AFA), Levél, 10.old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[28] AFA, 4/199., 4/200. 126-127. old. 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[29] A filozófia alapelvei (AFA), IV/199, 126. old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[30] A filozófia alapelvei (AFA), IV/200, 127. old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[31] Ismeretelmélet, Turay. 1984, Szeged
[32] A filozófia alapelvei, I/24 38. old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[34] A filozófia alapelvei (AFA), IV/201, 128. old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[35] A filozófia alapelvei (AFA), IV/201, 128. old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[36] A filozófia alapelvei (AFA), IV/201, 128, old. (AFA), 1998, Osiris, Budapest, Ford: Dékány András
[37] Változás, Watzlawick-Weakland-Fisch, Gondolat, 1997
[38] Értekezés a módszerről (ÉM), 6/2105, 76. old. (ÉM), MATÚRA, 1992, IKON, Ford: Szemere Samu
[39] Értekezés a módszerről (ÉM), 6/1985, 74. old. (ÉM), MATÚRA, 1992, IKON, Ford: Szemere Samu