péntek, november 14, 2014

Visszaélés (pl) bibliai idézetekkel


Amikor valaki idéz, azt tegye felelősséggel. Ismerje fel, lássa be, hogy az idézett mű mire is való. (Ennek összekeverése egyébként ismert értelmezési hiba: hermeneutikai abdukció.)
Vannak irodalmi szövegek, amelyekkel illusztrálni lehet a saját mondanivalónkat,
vannak tudományos munkák, amelyekkel alátámasztjuk a tudományos nézeteinket és igazoljuk a tájékozottságunkat a témában,
és vannak olyan könyvek, amelyek tekinthetők pusztán és csupán irodalmi szövegek gyűjteményének miközben vannak csoportok, amelyek egyfajta tisztelettel veszik ezeket a szövegeket kézbe, mondván mindenre választ adnak. Ezen utóbbi szövegekből idézni, konzervatív értékekre hivatkozva, úgy, hogy az élet (társadalmi, nemi, politikai) aktualitását egy bizonyos parciális (kisebb-nagyobb emberi érdekcsoporthoz tartozó, valamely vallási közösséghez tartozó, önmagukat - szellemileg, lelkileg eltévedve - az abszolút igazság birtokosának tekintő) értékstruktúra szerint értelmezik, és a szövegrészletet teljesen önkényesen (egyfajta liberális!) választják ki úgy, hogy szerény véleményüket egyfajta abszolút igazságként és mindenkire érvényes kötelező erejű cselekvési szabályként adhassák elő, nos, ez nem helyes, nem igényes, még csak nem is szellemi cselekedet. De nagyon szeretek beszélgetni az ilyen emberekkel. Voltam én is így, tanultam és éltem köztük. Az emberi elme, az emberi szív nem képes eldönteni, hogy mi az abszolút igaz, amit tudhat, az csupán az, hogy ő maga a saját útját meri-e járni, vagy sem. Nincs egy közös út Istenhez, főleg olyan nincs, amit egy másik ember jelöl ki sokak számára. Mindenkinek egy külön útja van, ami közös ezekben, az csupán a szeretet, az egyre inkább, a lehető legnagyobb közösség (planetáris) felé elköteleződve. Ennek határait az egyén képzelőereje szabja meg.
Mellékesen ezen harmadik típusú idézési mód - erkölcsileg - veszélyes is, mert igazolni lehet A-t is és nem-A-t is. Teljesen önkényesen, rosszul értelmezett (konzervatív értékek mögé bújva) liberális módon szemezgetve a szöveg részleteiből. Nagyon veszélyes cselekedet az ilyen.