Bizalom, 2

Széljegyzet a "Lábjegyzetek Platónhoz" Konferenciához

Izgalmas kérdésfelvetések, fogalomtisztázások, voltak irodalmi és filozófiai elemzések. Összességében nagyon jó és érdekes volt.

Elindított bennem egy továbbgondolást, egyfajta fenomenológiai elemzését magának a „bizalomnak”, mint a környező világomhoz, annak Dasein-szerű [1]létezőihez való viszonyulásnak. Afféle egzisztenciál-analízis mélységben. 
Heller Ágnesnek volt egy kijelentése. Megfogott, erre építem fel a meglátásaimat.

Nem szószerinti, de tartalmilag helyes az idézés:

„Átalakíthatja az ember teljes karakterét[2] az abban való csalódás, akiben feltétel nélkül bízni akartunk.” 
Egyértelmű, hogy nem politikai, társadalmi, intézményi bizalom-elvesztésről van szó, hanem a privát, a magánéletben bekövetkezett események vonatkozásában került elő ez a gondolat, ez a következtetés.

Ez a kijelentés ki nem bontottan tartalmazza az előadó ontológiáját, és hogy miként is gondolkodik az embert illetően. Miről árulkodik tehát ez a kijelentés:

„Átalakíthatja az ember teljes karakterét az abban való csalódás, akiben feltétel nélkül bízni akartunk.”?
Bennfoglalt állítások, előzetes feltevések:

1. A karakter valamilyen struktúra, amely elemekből rendszereződik össze egésszé.
2. A karakter valamilyen olyan struktúra, amely lényegesnek tűnően meghatározza az embert, tetteit, viszonyulását a környező világához.
3. Előfordulhat, hogy ez a rendszereződés (karakter) függ valamitől, amiről úgy véli, hogy nincs hatalmában (a konkrét embernek).
4. Ez a függőség tehát egy olyan eseménnyel, történéssel áll kapcsolatban, amelynek eredeti forrása a konkrét ember akaratlagos viszonyulásának a következménye (akar feltétel nélkül bízni).
5. Ez a struktúra átrendeződhet.
6. Ez az átrendeződés nem függeszti föl a konkrét Dasein-szerű létező folyamatosságát, önazonosságát.
7. A konkrét Jelenvalólét-szerűnek vannak olyan viszonyulásai (gondozásai) a környező világában felbukkanó Dasein-szerű létezők felé, amelyekkel kapcsolatban úgy véli, magát illetve viselkedését úgy értelmezi, hogy azok feltétel nélküliek.
8. Ilyen feltétel nélküli gondozás a bizalom is, illetve fordítottan, a bizalomnak is lehet ilyen feltétel nélküli formája.
9. A konkrét jelenvalólét-szerű viszonyulása a környező világához tartalmazhat akaratlagos jellemzőt is, mely irányíthatja, erősen jellemezheti a Dasein és a környező világa közti viszonyulást.

Következtetések:

1. A ’feltétel nélküli bizalom’ végül is egyáltalán nem feltétel nélküli, mert csalódást okozhat a másik.
2. A ’feltétel nélküli bizalom’ végül is egyáltalán nem feltétel nélküli, mert a csalódóban változást okozhat valamely tette által a környező világom egy Másika, egy másik Jelenvalólét-szerű létező.
3. A karaktert megelőzően van egy eredeti választás, döntés, beállítódás, hangoltság a Dasein-szerű létezőben.
4. Ez félrevezetheti a Jelenvalólétet két területen is:
a. egyrészt a viszonyulás (bizalommal, bizalom nélkül) jellemzőjét illetően (hogy önkényesen, szabadon választottan akaratlagos),
b. másrészt ennek - a saját környező világához, az ott felbukkanó Másikhoz, más Dasein-szerű létezőhöz való viszonyulásnak – a megértése vonatkozásában.
5. Ez a félrevezetettség nem tudatosított, nem ’felszínre-hozott’, nem reflektált állapot.
6. Ez az állapot nem a karakteré, mert azt megelőzi és meghatározza.
7. Ez az állapot – mondhatni – magának a tudatnak az állapota, mely tudat a Dasein sajátja

Nézzük tehát ennek a viselkedésnek, a feltétel nélküli bizalomnak az előzményeit.

Ami megelőzi a karaktert.

Két alapformáját különböztetem meg a Dasein-szerű létezők világhoz, és a világban előforduló, felbukkanó Mások, más Dasein-szerű létezőkhöz való viszonyulás problematikájának.
Minden Dasein-szerű létezőnek van eredete. Ez az eredet nem titokzatos, nem misztikus, nem metafizikai, hanem konkrétan közvetlenül is megragadható.
Ez az eredet összefüggésbe hozható a Dasein struktúrájának kialakulásával (szocializálódás, neveltetés, anyához való viszony). Ez a struktúra elemezhető, analizálható. Ennek a leírását, megértését nevezem eredet-problematikának. Ez meghatározza a Dasein önmagához való viszonyulásának jellegét. Ez a jellemző alapvetően két szélsőséges érték között valahol határozódik meg. A két szélsőség az önmaga létének jogosságának, megalapozottságának teljes elutasítása, tagadása, bizonytalansága, vagy annak teljes elfogadása, megalapozottságának átélése, indokoltsága. Ez kizárólag belsővé válik, később ez nem változik külső hatásra. Ez egyfajta meghatározottságot, hangoltságot is jelent, amely befolyásolja a környező világhoz, az abban felbukkanó és magtapasztalható saját létéhez való viszony jellegét. Ez meghatározza az önmagához való viszonyt. Ez meghatározza a nem tudatos működését is a Daseinnek, a viselkedését. Ehhez a meghatározó állapothoz nem tudatosan, nem reflektáltan, nem felszínre hozottan kötődik a Dasein. Ez a kötödés ragaszkodás. Ragaszkodás abban az érelemben, hogy nem képes (könnyen) megszabadulni ettől a meghatározottságtól, nem képes a Dasein másként viszonyulni önmagához, mint ahogy ez az eredettől meghatározza. De ez a meghatározottság, ez az állapot, mely a tudat állapota, és amely a Dasein önmaga létezésének jogosultságára vonatkozik felszínre hozottan, akaratlagos folyamat következtében, eredményeként, kvázi döntéssel megváltoztatható. Más módon nem változik.
Minden Dasein-szerű létezőnek van aktivitása is, akaratlagos cselekvése, mely szintén jellemzője a karakternek. Ez az aktivitás sem titokzatos, ez a Dasein akaratlagos működésében, a folyamatban megragadható.
Ez a folyamat összefüggésbe hozható a Dasein struktúrájának kialakulásával (mint előbb, de az apához való viszony, a megélt szabadságban és a szabad cselekvés vonatkozásában). Ez is elemezhető. Ennek leírását nevezem folyamat-problematikának. Ez meghatározza a Dasein környező világához, annak tágításához való viszonyulásának jellegét (önbizalom, határozottság, magabiztosság, kockázatvállalás, kezdeményezés, kreativitás). Ez a jellemző alapvetően két szélsőséges állapot között valahol határozódik meg (megfelelés-, kreativitás orientáltság). Ez a meghatározottság alapvetően nem állandó, későbbiekben változhat és változtatható. Ennek a lényeges és tartós megváltozása viszont alapvetően összefügg az eredet-problematika megoldásával.
Amikor tehát a bizalomról, annak hiányáról beszélünk, akkor még nincs megoldva az eredet problematika. Akkor még a saját létének jogosultsága kívülre van helyezve, visszaigazolásokat vár a Dasein. elvárásokat közvetít tudattalanul is, azok eredményességétől, teljesülésétől függ. Csalódhat, ha nem teljesülnek várakozásai. A bizalom kérdése fel sem merül abban, aki megalapozottnak tudja a saját létét, létezését, csupán csak azért, mert VAN. Nem kell semmilyen transzcendens biztosíték.

„Vagyok, számomra szükségszerű, hogy vagyok. Számomra nem lehet másképpen, csak úgy, hogy vagyok. A létem nem függ senkitől, semmitől. A létem jogosultsága nem függ senki mástól, Istentől sem. Egyszerűen tapasztalom, hogy vagyok.”

Erre a megalapozó tapasztalatra vezető döntéshez el lehet jutni, „Meg akarom tapasztalni, hogy létem nem függ mástól, még Istentől sem”. (Maga a teremtés igen, az függhet.) De a világmindenségnek, ha már egyszer létezem, szükségszerű velejárója, hogy ÉN létezem, hogy vagyok.

Ennek a döntéshez vezető útnak a folyamata lehet egy belső párbeszéd is.[3]  Amennyiben belső párbeszéd (belső nyelvfüggő, fogalomfüggő, nem a mély, tiszta tudati folyamat ez, bár van olyan megtapasztalhatósága is. Viszont a döntést követően maga a megtapasztalás nem kapcsolódhat semmilyen nyelvezethez, fogalmi rendszerhez, tanhoz, doktrínához, egyáltalán a fogalmisághoz.)

Amennyiben az eredet-probléma megoldott, nincs szükségem bizalomra. Nincs szükségem a bizalom mérlegelésére, bármiféle biztosítékra. A létem (és kreatív – nem a megfelelni vágyó – aktivitásom) nem függ mástól, nincs veszélyeztetve. Harmóniában vagyok magammal, nem kívánok olyan célt kitűzni, amely ellentmondana létemnek. Amit cselekszem, az eredményes lesz. Az eredmény sem függ mástól, csak tőlem. Lelki nyugalommal fogadom az érkező létezőket, legyenek Dasein-szerűek, vagy dologiak, és az eseményeket. Nyitottság, „önbizalom” (amit így szoktak nevezni) lesz jellemző rám, és kreativitás.
Az egyén David Bohm A Párbeszédről (http://www.kia.hu/konyvtar/szemle/487.htm)[4] írt elemzésében egy közösség tagjaként folytat párbeszédet. Ugyanez a párbeszéd belső párbeszédként is, belső hermeneutikai folyamatként is lefolytatható. Egzisztenciál-analízis szerűen.

Amikor valamely esemény, jelenség hatással van rám, belső párbeszédben meghallgatva a saját értelmezésemet arról, feltehetem azt a kérdést, hogy miért vélekedem, miért értelmezem a dolgokat, miért gondolom éppen úgy, ahogy. Sejtve megismerésem korlátait nyugodtan kételkedhetem abban, hogy a megismerő aktusom, az értelmezésem tartalmaz egy (vagy több) még felszínre nem került motívumot, amely befolyásolja a megértésemet. Olyan fogalmakat keresek magamban, amelyek már befolyásolják már a nézésemet is, ezáltal észrevétlenül, felderítetlenül meghatározzák látásomat, értésemet.

Ezt a meghatározottságot nevezem ragaszkodásnak. Ez előzi meg a bizalmat, olyannyira, ha rendben van a Dasein eredet-problematikája és a folyamat-problematikája, fel sem merül a bizalom kérdése. Nézzük csak az európai kultúrát megalapozó nagy tanítóról ránk maradt  hagyományt, Jézus egyszer sem mondja, hogy bízzatok egymásban. Esetleg Pál apostol beszél a szeretet-himnuszban valami hasonlóról, de az már Pálnak a fentiek szerint analizálható „viselkedés” csupán.

Ha van Isten, azért nincs szükség a bizalomra, ha nincs, akkor azért.

2014. május 25.

---

[1] Az életét a születésétől a haláláig élő, arra reflektálni képes létező, az ember léte. http://eda.eme.ro/bitstream/handle/10598/25621/EM_2002_1-2__004_Rigan_Lorand-A_Dasein.pdf?sequence=1 
[2] Lásd MBTI (http://lelektanitipusok.net/tipusok) 
[3] David Bohm, A párbeszédről 

[4] Ruzsa Ágotánál,  a SOL Intézetnél megrendelhető.